Jogod van megdögleni. – A politikai szélsőségek és a halál kapcsolatát semmi sem mutatja be jobban, mint ez a mondat. Persze a propaganda ritkán kommunikál tőmondatokban. Rákosi idején beleírták, hogy azért van jogod megdögleni, mert osztályellenségként rengeteg elnyomást, igazságtalanságot testesítesz meg, a szocializmus ellensége vagy. Ha a rögtönítélő bíróság esetleg tévedhet is, akkor is az enyomottak küzdelmébe az elnyomók ellen, a forradalomba ennyi igazán belefér. Az ilyen indoklás, a kultúrális marxizmus, már Lenin idején is megjelent. Akkor is sok tisztogatásnak ez volt az alapja.
Hazugság volna arró beszélni, hogy ez a baloldal sajátja. A náci ugyanis a zsidó, cionista világuralomról beszélt. A nemzetiszocialista rendszer továbbfejlesztette az egyszerű szocialista bűnöket. Ideológiát csinált a gyilkosságból. Persze ezeket a rendszereket is megelőzte számos más népirtás. A római még csak azért ölt, mert háború volt és kellett. A katolicizmus nevében akár ellenreformáció idején, akár a conquistadorok témtetteinél akár máskor a vallásra mutogatva volt erkölcsi felsőbbrendűség, legitimáció.
A kultúrális marxizmus az uszító, szélsőséges propaganda világába egyetlen újdonságot hozott. Azt, hogy a gyilkos azt mondhatta, nem ő a gyilkos gonosz elnyomó, hanem a másik. Ezen az alapon „demokratikusan” elvenni a másik jogait, életét pár nap híján 100 éve a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal vált realitássá. Addig is voltak vérengző rendszerek, forradalmak után különösen, akár csak a Franciaországra és az ő híre forradalmukra is elég gondolni.
Jogod van megdögleni, mert egy valami üresíti ki a legkönnyebben az összes többi jogot: A halál.
És ezt a gyilkos receptet sokan megtanulták, kétségkívül hatékony útja ez a hatalom megszerzésének és megtartásnak. Hatékony és kíméletlen, kegyetlen. Ha a Numerus Clausus koncepciójában kicseréljük a zsidó szót, akár a fehér, a heteroszexuális vagy mondjuk a férfi szavakra attól a koncepció nem lesz jobb, nem lesz igazságosabb. Ha nem a zsidó gyerekekre mondjuk azt, hogy születésüktől foggva rosszak, ellenségek, hanem a fehérekre, vagy mondjuk a fiúkra, akkor ezt a borzalmat idézzük fel módszereiben, ideológiájában.
A történelem megtanította számunkra, hogy az ilyen rendszerek amikor kiteljesedenek, hatalomra kerülnek már nehéz megállítani. Addig kell cselekedni, amíg még lehet, hiszen nem kormányoznak, nem ölnek csupán az „ellenzéki sajtón” keresztül mérgezik meg az emberek lelkét.
Azt mondtam volna amíg nem ölnek? Pontosítanom kell. Amíg a szervezett tömeggyilkosságokhoz nincs meg a hatalom. Mert a hívek tömegét felheccelni, azon keresztül másokat zaklatni, a környezetükre hatva ellehetetleníteni és ezzel öngyilkosságba kergetni könnyen lehet. Ilyenkor minden újságíró dönthet: Beáll a sorba vagy sem. A modern, progresszív, zöld, feminista baloldal és a hatalom reményében a feminizmussal összefogó neoliberális oldal sajtója sokszor úgy dönt, élére áll a gyűlölködésnek.
Mártírtpóz be, jaj X-et megbántották, milyen szörnyű, verbális agresszió. Igaz ők mással szemben többet megengednek maguknak, jól tudják a szólásszabadságba belefér, a másiknak pedig tűrni kell. De a felvett áldozati szerep mellett jön a kettős mérce, és ez már senkit nem érdekel. A gond csak ott van, ha a sorozatos áldozati szerepre mutogatva, érzelmekre hatva, tömegeket elérve próbálnak elérni törvénymódosítást. Mert az egyszere, sok embernek árthatna.
Azt a sajtót, ami kellően elkötelezett egy szélsőség mellett, hogy veszélyes legyen, nem azért kell figyelni, mert hiszünk a cikkeinek, hanem azért, hogy tudjunk cselekedni, mielőtt az izmusuk még több embert ölne meg.
