Az Internetes zaklatásnak több bizonyított halálos áldozata van. Az ilyen halálesetek megelőlegezése, az ehhez való erkölcsi normák megteremtése közös felelősségünk. Még akkor is, ha ehhez a zaklatás mögött álló rendszert részben vagy egészében el kell temetnünk. Az Internetes zaklatás és a munkaadót is elérő gyűlölködő üzenetek előzménye sok esetben valamely nyilvánosság előtt megjelenő vád. Ami vagy igaz, vagy nem, vagy kiszínezték, vagy nem. De "safe spaces", a politikai korrektség megsértéséről szóló vád sokszor csak annyit jelent, hogy a másik élni mert a szólásszabadság jogával, esetleg hitéből következő elvekről beszélt a vallásszabadság keretein belül. Az ilyenkor elindított Internetes zaklatás pontosan az a zaklatás amit diákok is indítanak és öl.
Ha a baloldali sajtó egy ilyen problémában elismeri a szerepét, akkor elindul a saját platformjukon a párbeszéd arról, hogy az ilyen viselkedés miért tarthatatlan, és az összes hasonló szellemiségű írásuk esetében felmerül: A tévedés ott sincs kizárva. Ha viszont akkor sem ismeri el a szerepét, amikor egy ártatlant hurcolnak meg, akkor bűnrészes lesz, és bárki más húzhatja rá a vizes lepedőt. Ez az a pont, ahol nincs jó lépés. Ha ugyanis sokan csak a szőnyeg alá söpörnék az ügyet, akkor szépen csendben terjed az még. Sokszor ellenőrizhető adatokkal is. A hitelvesztés hatása ilyenkor még súlyosabb. A legjobb amit egy sajtótermék megtehet, hogy nem válik bűnrészessé és beszámol a problémáról. Dícséretet érdemel: Az Index most megtette.
Van erről egy kis történetem. A fél baloldali média olyan csapdahelyzetben van, amiből nem tud kimászni. Nem tud, mert elfogytak nem csak a jó lapjaik is, de még az elfogadható lapok is. Ugyanis van egy probléma: A fenti történet addig működik, amíg van olyan narratíva a kezükben ami szerint akit éppen sároznak az bűnös. Abban a pillanatban ahogy ez elfogy, a lejáratókampány összes résztvevője lesz a bűnös. Az elsőtől, az utolsóig.
Jelen esetben nem tévedéssel kezdődött a történet. A kimenetelt egyetlen apró részlet kivételével már akkor előre lehetett látni, amikor felkerült egy bizonyos szatyor a csomagtartóra.
Előzmények
A vezető fapados társaság gépein sokszor van baj a lazán vett csomagszabályból. A gépek késnek, mert a csomagokkal legózni kell. A többség két dolgot megtesz. Figyel és engedelmeskedik, ha a személyzet utasítja. A gond ott van, amikor valaki először nem figyel, majd a ki tudja hányadik jelzésnél egyfelől visszakérdez, másfelől ő és a kedves családja azon problémázik, hogy a személyzet miért szól olyan hangerővel, hogy azt még az adott utas is meghallja. Ez ugyanis a résidő lekéséséhez vezet. Ezt könnyű továbbgörgetni, akkor sok következmény halmozódik.
Van aki szerint a történtet a fedélzeten egy szatyorról szólt és arról, hogy hogyan kiabálhat egy cég alkalmazottja egy utassal. És van aki szerint arról szól, hogy aki nem tartja be a szabályokat, aki miatt mindenki számára késhet a gép, aki miatt sokan lekésik a hazaúton az utolsó vonatot / buszt, mert ő nem akarja megérteni, hogy az adott típusú csomagra vonatkozó szabály rá is vonatkozik, azt utasítani fogják. Ha halkan nem segít, akkor hangosan. Felesleges udvariassági körök nélkül, határozottan.
Ha az ember nem narcisztikus, akkor nem jelent gondot megérteni, ő sincs itt a szabályok felett. Ha nem pszichopata, akkor van esély némi empátiára a többi utas felé, és ekkor engedelmeskedik. Ahol ez nem jön össze ott elmérgesedik a viszony. De van ezzel egy kis gond. A vezetői pozíciót az éri el, az való oda, aki fel tud másokat áldozni, van pszichopata hajlama, és aki kellően fontosnak érzi magát ott a másik probléma is beüthet. Innentől pedig borítékolható, hogy áll a bál. Mert ugye őt pont úgy kezelik, mint minden más olyan embert aki többszöri felszólítás után is szabályt szeg. Durván, szándékosan.
A repülőgép viszont nem a HVG szerkesztőség. Ott végigmegy egy döntési folyamat. Nem működsz együtt? Úgy gondolod te is felemelheted a hangod, ami mellett csak egy fuckingoot ismersz be utólag, de a tanúk többre emlékeznek? Jön az utaskísérő főnöke, és mivel ő sem tud veled mit csinálni, az esetet jelentik a pilóták felé. A gép parancsnoka visszakérdez: Tudja kezelni a dolgot a személyzet? Nem. Akkor megvan az eljárás az ilyen utas lerakására.
Akkor is ítélkeznél, ha...
Ismerjük a szöveget: Akkor is ítélkeznél az utas felett, ha történetesen te vagy az utas? A kérdés elsőre jogosnak tűnik. De vajon velem eljut oda az utaskísérő, hogy szabályt szegek, korrigálja, újra szabály szegek, halkan szól, hangosan szól, és engedelmesség helyett a szám jár, amikor elfogadtam, hogy engedelmeskednem kell és közben elég nyilvánvaló, hogy a csomagok rendezgetése miatt jön a késés és ezzel minden ott lévő embert akadályozok? Nem. Akkor lennék az az utas akinek ilyen konfliktusa van? Nem.
Az akkor is ítélkeznél, ha... c. kérdés az empátiát kéri számon. Csakhogy a történet pont arról szól, hogy aki a szabályok fölé próbálja helyezni magát erővel és ezzel mindenkivel kitol abból hiányzott az empátia. A helyes kérdés, hogy vajon mi tekintettel lennénk-e a többi utasra, a személyzet munkájára, az általunk elfogadott szabályokra?
Szauer Péter neve nem először kerül összefüggésbe kétes ügyekkel. Az Origo egy korábbi cikke duplán érdekes. Nem is a cikkben említett hangnem, a fenyegetőzés tűnik fel. Sokkal inkább az, hogy a fenyegetést neki tulajdonítja a cikk forrása, de a balhét mégsem ő vitte el. Mindenesetre ahol a tulajdonrészek arányát ilyen dolgok árnyalják, ott Vajon később az elhíresült videós botrány a kiadó tudta nélkül zajlott? Szóval merem remélni, hogy nem lennék Szauer Péter. Sok olyan eset van amikor nem szeretnék vele szembe kerülni. De van olyan amikor ki kell állni a másik ember mellett.
Pillantás az őrület tükre mögé
Felesleges azt hinni, hogy ezen a ponton nem fog eszkalálódni a probléma. Aki ugyanis ott nem volt empatikus az utastársaival, ott is úgy gondolta, hogy ő vagy ők, ha egy családról, baráti körről van szó, sokkal fontosabb, mint az összes ember akit a miatta lévő késés érintene, az később ritkán ismeri fel a saját a hibáját, s valószínűleg nem fogja betartani az etikai normákat. Az egész probléma ugyanis arról szól, hogy az érintettek erre nem hajlandóak, erre képtelenek.
Az az ember aki a fedélzeten sem fogadta el azt, hogy bizony nem egyedül ül a fedélzeten, a biztonságosan elrendezett csomagok, hogy emiatt indulhassanak közös érdek, az valószínűleg később sem a szabályok, etika, tisztesség vagy éppen az empátia mentén fog dönteni, hanem éppen ezen értékek hiánya fogja meghatározni. Szinte biztosak lehetünk benne: Vissza fog élni a hatalmával.
Nincs aki megállítsa az ilyen embert
A fentiek kapcsán látjuk, hogy az ilyen ember szinte biztosan vissza fog élni a hatalmával. De a történetben van egy fordulat. A repülőgépen a pilóta kezében van a hatalom. De jelen esetben Szauer Péterről, a HVG vezéréről és családjáról van szó. Amikortól leszállt a gépről, ő és a családja már nem egyszerű utas, hanem egy olyan emberek, aki jelentős befolyássalnak bír. Ő is, és a lánya is hatalmi helyzetbe kerül. Az ismerős újságírók is hajlamosak hinni nekik, de a HVG is gyakorlatilag a kezükben van.
A Ryanair mindig is a bunkóságáról volt hírhedt. Van amiben változtattak. Van amiben azt mondják nem, de a párokat, családokat szétültető rendszert az utasok bunkóságnak fogják fel. Én pedig úgy gondolom, hogy a profit maximalizálására törekvő rendszer, ha képes tanulni, emberi beavatkozás nélkül is felismerhette a módszert. Nem tisztem a céget védeni védjék meg ők magukat. Ha a HVG nem egy embert hurcol meg, hanem fogyasztóvédelmi szempontból vizsgálja azt, hogy sokaknaak csak a szék alatti hely jut, az meg ugye nem mindig elég tiszta, és a céget veszik elő... Senki nem szólna.
Ez viszont nem lehet alapja egyetlen alkalmazott nyilvános megszégyenítésének sem. A törvény még a bűncselekmények elkövetőit is védi a teljes név megadásától, a HVG itt egyértelműen rosszhiszeműen tett többet. Sőt annak még annyira sem, hogy valamely üggyel kapcsolatba hozva a nevét mindjárt belinkeljük a profilját. A HVG szerkesztőségében még a takarító is tudja, ha egy téma érzelmeket kelt, úgy írják meg, hogy érzelmeket keltsen, akkor a reakciók között sok obszcén, gyomorforgató van. És az olvasó megtalálja azt, hogy az adott profilon keresztül lehet tetszőleges tartalmú zaklató üzenetet küldeni.
Szauer Pétert és a lányát elsősorban saját maga állíthatta volna meg. Felismerhette volna, hogy a céggel, a policyvel van baj és lehetett volna ebből korrekt történet is. Nem lett. Másodsorban a főszerkesztő mondhatta volna azt, ez a cikk így nem mehet ki. Harmadsorban bármely HVGs újságíró aki észleli a problémát cselekedhetett volna. De nem volt aki megállítsa a nagyfőnököt. Hogy a félelem az oka, vagy a becstelensség mindegy. A cikk kiment.
A cikk megszületik, a csorda elkezdi ezeket küldeni, majd sokan eldicsekszenek milyen fasza gyerekek voltak egy olyan nővel szemben, aki onnan a távolból nem tud védekezni, de ezzel azt is mutatják ez hőstett, mert kiálltak a vezérpatkány mellett, és a tevékenység önálló életet él tovább. Nem először, nem másodszór, nem harmadszor hallott ilyenről aki ebben benne volt, és pontosan tisztában voltak vele, hogy ennek a legsötétebb részleteit is ők teremtik meg. A csürhe már csak így működik. Az újságíró is tudta. De a HVG olvasók sem arról voltak híresek, hogy felháborodtak volna.
Már belenyugodni a következménybe is bűn, de...
A HVG szerzői azonban nem csak belenyugodtak a következményekbe, hanem félreérthető fogalmazással igyekeztek elhitetni, hogy az ügyben nem a nevét sem vállaló Szauer Péter volt a csomagszabályt megszegő főszereplő... Olyan mondatot választottak amiből nem lehetett tudni, hogy valaki a szabályszegő nemét, de a történetben véletlenül csak hölgyek vannak említve. Mindenki tudja, hogy ilyenkor a védtelen nőkkel szemben keménykedőknek kijáró extra sértések, kommentek is megjelennek.
Ha a HVG elég sok mindent megtett azért, hogy maximalizálja az összes káros hatást, azt a gyűlöletet is rázúdítsa a HVG vezért bántalmazóra, amit többnyire csak azok kapnak meg akik védtelen gyenge nőt bántanak, akkor nem nagyon lehet arról beszélni, hogy ezt minimalizálni akarnák vagy reménykednének a következmények elmaradásában.
A Kreatív Online beszámolt az esetről. Nekik, mint szakmabelieknek, szintén furcsa volt az, hogy a Szauer család neve kimaradt a történetből. Lehetnne beszélni a másik fél megkérdezésének kötelezettségéről, hiszen ugye a Ryanair állásfoglalása kimaradt a történetből. Az ügyet az Index is említette, és a 888.hu információi szerint az ügyben a HVG-nél válságstáb alakult a példátlan helyzet kezelésére.
A hvg.hu szerint általában név nélkül, hvg.hu aláírással mennek ki a cikkeik. Közel sem mindig. Az arányokat nem mindig lehet megállapítani, de jelenleg a kiemelt cikkeknél általában látok szerzőt. Van ahol ez a fajta aláírás nem megtévesztő. Sőt. Jelen esetben viszont átveri az olvasót.
Két cseppel az utolsó után
Névtelenül, a saját szerepet és a független tanúvallomásokat letagadva bosszúhadjáratra használni egy lapot példátlan esemény a hazai sajtó történelmében. A történetnek azonban nincs itt vége. Kiderült, hogy a megvádolt utaskísérő nem volt a gépen. Sőt soha nem volt még ezen a járaton, sem a két érintett reptéren. Innentől kezdve kiderült, hogy a HVG vezetőjének bosszúhadjárata ártatlan embert sújt.
Postunk megjelenéséig négy dolog maradt el.
- Nem sikerült normális cikkben helyreigazítást közölni. Pláne nem úgy, hogy aki jelenleg a HVG cikke miatt az áldozatot zaklatják értesüljenek róla
- Nem hívták fel a figyelmet a hibára Facebookon.
- A másik fél álláspontjának korrekt közlése, beleértve a tanúvallomások közlését is.
- A szerkesztőség érintett tagjainak felelősségvállalása
A 888 információ szerint a kiadó vezetője, a lap tulajdonos-vezérigazgatója írta, az a lap rendszerébe a főszerkesztő közreműködésével került a lap rendszerébe. Nem megvédeni az áldozatot, nem vállalni gyorsan és határozottan a felelősséget olyan bűn az érintettekről amire nincs mentség. A HVG kapcsán sokszor hangzott el: A lap hitelét az adja, hogy a lap a saját dolgozói kezében van. Ám egyenlő arányokról szó sincs. És az aránytalanságok rámutatnak a korábban említett
Író és olvasó közös felelőssége
A hasonló helyzetben nem árt tudni: A hatalmával visszaélő újságírónak döntően az olvasók adnak hatalmat. Az újságíró lehet elfogult, tévedhet. Nem kell minen újságírónak mindenben egyetérteni. Van aki szerint egy képről levágni egy politkust bűn, más szerint, ha sok más civilt le kell vágni, mert nekik nincs közük a bűncselekményhez amiről a cikk szól, akkor a valószínűleg megmaradó negyed politikus maradása sem érték újra kell komponálni a képet. A lelkiismereti- és vallásszabadságban az a szép, hogy más olyat is megtehet amit elítélendőnek tartok, ami esetleg bánt, de ez a helyzet kölcsönös. Vannak viszont olyan minimumok amikről nem szeretném azt hinni, hogy politikai oldalak mentén vita tárgyát képezik.
Ilyen a mostani helyzet. Olvasóként nem tehet sokat az ember: Elkezd mást olvasni, innen pedig eltűnik a like és megjelenik az egy csillagos értékelés. A HVG újságírói is eldöntik: Vagy részese maradnak ennek a becstelenségnek, vagy megszüntetik azt, vagy kilépnek.
Konklúzió
Mondhatnánk, hogy a történet a HVG-ről szól. Meg azokról akik átvették a storyt. De a történet egy olyan mintáról szól ami a sajtón kívül is elterjedt. A zaklatás derékhadát nem az újságíró, hanem az olvasó végzi el. Ez a fajta viselkedés, az önjelölt igazságosztó csürhe öl. Időnként ártatlant is. Megéri?
